Plakátok a HIV terjedés megelőzésére

A HIV terjedés megelőzését célzó plakátterveket készítettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika tanszékének grafikus alapképzésben részt vevő hallgatói egy, az ArtÉra Alapítvány által kezdeményezett együttműködés keretében. Az intravénás szerhasználókkal foglalkozó Alapítvány 2014-ben indított egy, a HIV megelőzését célzó programot az EMMI támogatásával, melynek keretében 100 intravénás szerhasználó részesül tanácsadással egybekötött HIV szűrésben. A program részeként az Alapítvány és az Egyetem közti együttműködés eredményeként ártalomcsökkentő üzeneteket hordozó plakátok készültek.
A plakáttervek elkészítése órai feladat keretében történt, a leadott munkákból az Alapítvány és az Egyetem munkatársai által választott győztes munka készítője díjazásban részesült. A tervezést megelőzően az Alapítvány munkatársa bemutatta a program által megcélzott populációt, valamint az ártalomcsökkentő szolgáltatás alapvető céljait a részt vevő diákok számára. A hallgatóknak lehetőségük nyílt a programba való ellátogatásra, hogy behatóbban megismerjék a működési körülményeket és a célcsoport sajátosságait, ezzel érzékenyítve és felkészítve őket, hogy hatékony eszközöket (plakátokat) tervezzenek a megelőző üzenetek közvetítésére.
A feladat érdekes kihívást jelentett a diákok számára, mivel egy speciális összetételű csoport számára kellett plakátot tervezni. Megismerhették a segítő szempontjait, és ezáltal talán maguk is érzékenyebben közelítenek a jövőben ehhez a társadalmi problémához. Számos figyelemre méltó megoldás született a megelőző üzenetek átadására, a zsűri végül Loványi Kata munkáját választotta, melyet nyomtatott formában az Alapítvány hozzáférhetővé tesz a HIV fertőződés szempontjából veszélyeztetett csoportokkal foglalkozó szervezetek számára.
A plakáttervek elsősorban az intravénás droghasználók számára készültek.