Téli szünetünk megkezdődött  így az ünnepek alatt zárva tartunk.

Legközelebb 2015. január 6-tól várjuk klienseinket a megszokott nyitva tartási időben.

Ha időközben bármilyen gondja van valakinek, zöld számunkon (06-80-205-416)  hívhat bennünket és hagyhat üzenetet.

Elcsépelt, de legyetek jók ha tudtok és töltsétek tartalmasan az év végét!

 

 

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Szociális Munka és Diakónia Intézet 3 fő nappali tagozatos, III. évfolyamos, szociális munka szakos hallgatóinak 45 órás szakmai gyakorlatának biztosítottunk helyszínt. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók részt vegyenek az intézmény életébe, ismerjék meg annak működését, klientúráját, szervezeti felépítését, az intézményben folyó szakmai munkát és adminisztrációs tevékenységet.

Ősszel a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karáról  hallgatók töltötték nálunk szakmai gyakorlati idejüket.

Tanulmányaikhoz és a majdani szakmájuk elkezdéséhez szükséges tapasztalatokat gyűjtöttek, illetve az  értékes és felhasználható új információ amivel gyarapodtak,  remélhetőleg a sikeres szakdolgozat megírásánál is segítségükre lesz majd.

Továbbra is várjuk azon egyetemi vagy főiskolai hallgatók jelentkezését, akik hivatásuknak érzik az egészségmegőrzést, egészségfejlesztést és úgy gondolják, hogy az alapítványunknál töltött időszak és tevékenységi köreink megismerése illetve annak gyakorlása közben szerzett ismeretek ebben előre viszi őket.

Aki ebben lehetőséget lát és szívesen jön, írjon az info@www.artera2007.hu email címre.

Az E-cherry Adománybolt támogatásával – mely bolt a Szociális Közösségi Szervezet egyik céhegysége -. rengeteg ruhát kapunk, így akinek szüksége van rá jöjjön és „mini-turkálónkban” keressen, válogasson és használja egészséggel!

A WHO 1988-ban december 1-jét AZ AIDS ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁvá nyilvánította. Ennek célja, hogy mozgósítsa az embereket a HIV elleni küzdelemben, és tudatosítsa a biztonságos szexuális élet fontosságát.

A HIV az angol Human Immundeficiency Virus szó rövidítése. Magyarul: Emberi Immunhiányt (előidéző) Vírus

Az AIDS betűszó az angol nyelvből eredő rövidítés: Acquired Immune Deficiency Syndrome. Magyarul: Szerzett Immun Hiányos Tünetegyüttes, amelyet a HI Vírus okoz.

HIV fertőzöttnek lenni nem jelent egyet AIDS-esnnek lenni. A HIV fertőzöttség azt jelenti, hogy a véredben megjelentek azok az antitestek, amelyekkel szervezeted a vírusra reagál.

Sok HIV-pozitív emberen évek múltán sem jelentkeznek az AIDS tünetei, de szervezetükben ott van a vírus.

Idővel a HIV legyengíti az immunrendszert, ami eddig védett minden fertőzéstől. Így a szervezet sokkal sebezhetőbb lesz minden betegséggel szemben. Orvosi szempontból akkor nevezhető valaki AIDS betegnek, ha szervezetében a T sejtek száma 200 alá csökken vagy egy vagy több opportunista betegséget diagnosztizálnak az orvosok.

A HIV csak bizonyos testnedvekkel, hüvelyi, orális vagy anális szex és vér-vér érintkezés útján, illetve a fertőzött anyáról gyermekére terjedhet.

Fontos tudni, hogy a vírust nem kaphatod meg a mindennapi érintkezés során. Így nem kaphatod el kézfogással, közös WC használat során. Akkor sem kaphatod el, ha közös tányérból eszel egy HIV fertőzöttel vagy egy medencében fürödtök.

December elseje az a nap, mikor meg kell próbálnunk segíteni azokon, akik tőlünk sokkal inkább ki vannak téve a HIV veszélyének, és a megelőzés propagálására kell nagy hangsúlyt fektetnünk!

2014-ben fennállása 10. évének apropóját stílusosan ünnepelte a Nemzeti Drog Fókuszpont.

Egy rendezvény keretein belül számos hazai szakembert hívott meg, akik érdekes előadásokat tartva véleményezték a hazai drogmonitorozás helyzetét és alakulását, illetve az iroda munkáját is bemutatták a közönségnek.

E hasznos eseményen kollégáink is részt vettek.

Kívánjuk a Drog Fókuszpontnak, hogy eredményes munkáját még sok kerek évfordulón ünnepelhesse!

November 29-én a Gödi Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban vettünk részt egy szülők és pedagógusok részére tartott drogprevenciós workshop lebonyolításában. Előadásainkkal tájékoztatást próbáltunk nyújtani a jelenlegi szerhasználói trendekről, szokásokról és alkalmunk volt bemutatni az alapítvány munkáját, kitérve a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott Ártalomcsökkentő programunkra is. 

A rendezvény végén rengeteg kérdés merült fel mind a szülők mind pedig a pedagógusok részéről az adott témakörben. Örülünk, hogy hasznosnak lehettünk e kényes, de sajnos valós problémák körüli kérdések megválaszolásában, s ezáltal sikerült a társadalom egy újabb csoportját érzékenyítenünk a témával kapcsolatban.

Az SZKTT ESZI Dr Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége és Szatymaz Község Önkormányzata „Fókuszban a Kölyök” – szenvedélyek útvesztőjében címmel konferenciát szervezett 2014. november 13-án. Kolléganőnk Bognár Éva több szervezet képviseletében is megjelent ezen az eseményen s tapasztalataival, képeivel gazdagított bennünket így tanúi lehettünk annak, hogy átadásra került Magyarország első, kifejezetten serdülőkorúaknak szóló szenvedélybeteg rehabilitációs intézete a Szeged melletti Szatymazon.

FÓKUSZCSOPORT A MADÁSZSZ „DRO§OSULTSÁG – EGY KIREKESZTETT TÁRSADALMI CSOPORT KIREKESZTETT SEGÍTŐINEK ÉRDEKKÉPVISELETE” CÍMŰ, AZ EGT/NORVÉG CIVIL TÁMOGATÁSI ALAP MAKROPROJEKT FÉLIDŐS ÉRTÉKELÉSÉRŐL 

Részt vettünk  2014. november 4-5-én  ezen a hasznos találkozón,  ahol a MADASZSZ tartott egy rendkívül érdekes előadást egyik futó projektjükről. Az értékelő megbeszélésen – azon kívül, hogy a helyiséget módunkban állt biztosítani -,   alapítványunk is bemutatta a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott  projektjét melynek címe: Ártalomcsökkentés.

Köszönjük!

Kapcsolat

Telefon: +36-1-413-1380   |   Email: info@artera2007.hu
Megelőző-felvilágosító elterelésre való bejelentkezés:
06-30-995-2152
Címünk: 1074 Budapest, Rottenbiller u. 10. (bejárat a Péterfy utca felől)
Nyitva tartás: hétfő-péntek 10:00 - 16:00


Felhasználási feltételek, adatvédelem

Megszakítás