FÓKUSZCSOPORT A MADÁSZSZ „DRO§OSULTSÁG – EGY KIREKESZTETT TÁRSADALMI CSOPORT KIREKESZTETT SEGÍTŐINEK ÉRDEKKÉPVISELETE” CÍMŰ, AZ EGT/NORVÉG CIVIL TÁMOGATÁSI ALAP MAKROPROJEKT FÉLIDŐS ÉRTÉKELÉSÉRŐL 

Részt vettünk  2014. november 4-5-én  ezen a hasznos találkozón,  ahol a MADASZSZ tartott egy rendkívül érdekes előadást egyik futó projektjükről. Az értékelő megbeszélésen – azon kívül, hogy a helyiséget módunkban állt biztosítani -,   alapítványunk is bemutatta a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott  projektjét melynek címe: Ártalomcsökkentés.

Köszönjük!

Kitüntetést kapott kollégánk az ENSZ Kábítószer-ellenes Világnapja a alkalmából.

Az ENSZ közgyűlése 1987-ben alapította meg a Kábítószer-ellenes Világnapot és kéri fel azóta a tagországokat, hogy ezen  a napon (június 26.) együttes erővel , egységes üzenet keretében hívják fel a figyelmet  a drogprobléma elleni fellépés fontosságára.
A Világnap üzenete ebben az évben a szerhasználattal kapcsolatos problémák megelőzhetőségének és kezelésének lehetőségét és reménységét közvetíti.
Itthon a sok előadás és program mellett az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Budapesten miniszteri díjakat adott át a területen hosszabb ideje tevékenykedő szakemberek részére.

10447832_10202216896288148_6482610199733129430_nMi is büszkélkedhetünk, ugyanis Bognár Éva aki többek között az Art Éra Alapítványnál is dolgozik, miniszteri elismerő oklevelet kapott.

Gratulálunk az elismerésben részesült valamennyi szakembernek

Az E-cherry Adománybolt támogatásával – mely bolt a Szociális Közösségi Szervezet egyik céhegysége -. rengeteg ruhát kapunk, így akinek szüksége van rá jöjjön és “mini-turkálónkban” keressen, válogasson és használja egészséggel!

Amennyiben nincs lehetőséged ruháid kitisztítására de igényed van rá, hozd el hozzánk  és mi szívesen segítünk és kimossuk neked.

Ruhák leadása: kedd-szerda-csütörtök.

Kezdj tiszta lappal! 🙂

 

 

  • 1
  • 8
  • 9

Kapcsolat

Telefon: +36-1-413-1380   |   Email: info@artera2007.hu
Megelőző-felvilágosító elterelésre való bejelentkezés:
06-30-995-2152
Címünk: 1074 Budapest, Rottenbiller u. 10. (bejárat a Péterfy utca felől)
Nyitva tartás: hétfő-péntek 10:00 - 16:00


Felhasználási feltételek, adatvédelem