Január 21-én a MADÁSZSZ, a KCKT és az ELTE PTK által közösen szervezett szakmai diskurzus elődásait, nézhettük meg utána pedig egy kerekasztal beszélgetésen vehettünk részt.

A délelőtti előadások, amelyek a „Szervezeti jó gyakorlatok”esettanulmány-kötet bemutatását szolgálták, a délutáni előadások, a felépülés-központú terápia értelmezési lehetőségeiről és dilemmáiról szóltak.

A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) „Fővárosi drogpolitika: helyzetkép, problémák és megoldások” című konferenciáján vettünk részt 2015. december 7-én.
A KCKT keretében egynapos rendezvényt tartott az Európai Ifjúsági Központban a fővárosi drogpolitika alakulásáról.

A konferenciája ezúttal elsősorban a fővárosra koncentrált, hiszen itt él a problémás drogfogyasztók túlnyomó többsége. Itt található a legnagyobb intravénás szerhasználói populáció, akik főként dizájner drogokat fogyasztanak, és gyakrabban szorulnak sürgősségi és egyéb ellátásra, mint a hagyományos kábítószerek használói. Egyre fiatalabb korosztályok válnak érintetté, a gyermek- és fiatalkorú drogfüggők ellátásához hiányzik az intézményi háttér. Az új pszichoaktív anyagok intravénás fogyasztói jóval gyakrabban injektálnak, és gyakrabban osztják meg a fecskendőket, emiatt jelentősen nőtt a fertőzések kockázata. Egyre nyilvánvalóbbá válik az, hogy az egyes kerületek önmagukban nem képesek kezelni ezt a problémát – szükség van arra, hogy fővárosi szinten hangolják össze a munkájukat. Ehhez fővárosi drogstratégiára és drogkoordinációra lenne szükség. A rendezvény a helyzetértékelést mellett a terület szereplői közötti párbeszéd elősegítését célozta annak érdekében, hogy hatékonyabb megoldások szülessenek.

Több érdekes előadást hallhattunk:

b0b136d7-30a7-419a-9646-c79e7a234412

Sárosi Péter: Nagyvárosi drogpolitikák a 21. században.

Felvinczi Katalin: Tisztább kép

Varga Mónika: Megtett út és eltelt idő

Csák Róbert: Az Alternatíva Alapítvány HIV programja

Csák Róbert: Javaslat az intravénás droghasználók HCV kezeléséről

Ezeken felül itt került bemutatásra  Drogriporte kisfilmje, mely a Norvég Civil Alap támogatásával az Alternatíva Alapítvány koordinálása mellett három budapesti és négy vidéki civil szervezet HIV, hepatitisz és szifilisz gyorstesztelési lehetőséget nyújtott intravénás droghasználóknak. A film bemutatja a szűréskampányt, a szervezeteket amelyek ezt a fontos munkát végzik és betekintést nyújt az intravénás droghasználat magyarországi alakulásába.

Ebben a kisfilmben alapítványunk is szerepel.

 

 

Alapítványunk által kiadott ártalomcsökkentő eszközök között szerepel a gumióvszer is, hiszen a nem kívánt terhesség mellett a klienseinket igen csak veszélyeztető HIV, HCV és egyéb nemi úton történő betegségek ellen is véd.
Az Erotikashow.hu 1000 db jó minőségű óvszert ajánlott fel részünkre.
Köszönjük az adományt!

 Magadért Alapítvány “A HELY” által szervezett Szakmai Fórumot tart 2015. november 10. kedd 11.00 – 15.00 óra között, melynek elsődleges célja, a hatékonyabb együttműködés kialakítása az ellátórendszeren belül, valamint, hogy még jobban megismerhessék egymást az e témával foglalkozó civil szervezetek, betekintést nyerjenek egymás munkájába, módszereibe, beszélhessenek klienskörük összetételéről, és szervezetük szemléletmódjáról.
Alapítványunk természetesen jelen lesz ezen a hasznos fórumon!

Az év utolsó negyedében elkészült a Rotera (rotera.hu) lelkes kis csapata segítségével és közreműködésével két promociós kisfilmünk, melyet a Norvég Civil Támogatási Alap és az Autonómia Alapítvány támogatott.

 

 

Ma van az AIDS Világnapja, amelyet 1988 óta tartanak meg, hogy felhívják a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség megelőzésére. Az AIDS-et 1981. december 1-től különálló betegségként jegyzik.

A HIV az angol Human Immundeficiency Virus szó rövidítése. Magyarul: Emberi Immunhiányt (előidéző) Vírus

Az AIDS betűszó az angol nyelvből eredő rövidítés: Acquired Immune Deficiency Syndrome. Magyarul: Szerzett Immun Hiányos Tünetegyüttes, amelyet a HI Vírus okoz.

HIV fertőzöttnek lenni nem jelent egyet AIDS-esnnek lenni. A HIV fertőzöttség azt jelenti, hogy a véredben megjelentek azok az antitestek, amelyekkel szervezeted a vírusra reagál.

Sok HIV-pozitív emberen évek múltán sem jelentkeznek az AIDS tünetei, de szervezetükben ott van a vírus.

Idővel a HIV legyengíti az immunrendszert, ami eddig védett minden fertőzéstől. Így a szervezet sokkal sebezhetőbb lesz minden betegséggel szemben. Orvosi szempontból akkor nevezhető valaki AIDS betegnek, ha szervezetében a T sejtek száma 200 alá csökken vagy egy vagy több opportunista betegséget diagnosztizálnak az orvosok.

A HIV csak bizonyos testnedvekkel, hüvelyi, orális vagy anális szex és vér-vér érintkezés útján, illetve a fertőzött anyáról gyermekére terjedhet.

Fontos tudni, hogy a vírust nem kaphatod meg a mindennapi érintkezés során. Így nem kaphatod el kézfogással, közös WC használat során. Akkor sem kaphatod el, ha közös tányérból eszel egy HIV fertőzöttel vagy egy medencében fürödtök.

December elseje az a nap, mikor meg kell próbálnunk segíteni azokon, akik tőlünk sokkal inkább ki vannak téve a HIV veszélyének.

Alapítványunknál minden pénteken több szűrés végezhető, köztük a HIV vírusra is.

Anonim és fájdalommentes szolgáltatásunk gyors, és azonnali eredményt biztosít.

Ha te, vagy valamelyik ismerősöd veszélyeztetett lehet, akkor egy idejében elvégzett szűrés nagyon sokat jelent!!!!!

 International-World-Aids-Day-2015-Posters

Novemberben két alkalommal tartunk női napot, ahol női klienseinket várják női segítőink, így talán egy bizalmasabb, kötetlenebb lányos délelőtt keretében lehet beszélni különböző problémákról.

A szokásos alacsonyküszöbű szolgáltatásaink ( tűcsere, tea, internet elérés,HIV, HCV, szifilisz szűrés stb.) mellett kibővítjük turkálónkat női ruhákkal, lesznek apró édességek, női magazinok, terhességi tesztet és óvszert tudunk biztosítani.

Várjuk régi és új női klienseinket!

Addig is, Helló Lányok!

 

hellolanyok-page-0

 

Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk minden kliensünknek, együttműködő partnereinknek és mindenkinek!

Második alkalommal nyitjuk meg ajtónkat kizárólag női klienseink részére.

Lehetőség lesz HIV, HCV és szifilisz szűrésre, terhességi tesztet, óvszert tudunk adni a szokásos ártalomcsökkentő eszközeink mellett. Egy kis tea, tere-fere és beszélgetés egymás közt. Hozd el a barátnődet, szomszédasszonyodat, hátha nekik is tudnak szakembereink segíteni.

Tegnap (10.30.) reggel telefonos interjút adtunk a Civil Rádiónak a Reggeli című adásukban.
Szó volt a budapesti bezárt tűcsereprogramokról, ezek hatásairól szervezetünkre nézve, és magának az alacsonyküszöbű szolgáltatásnak a jelentőségéről a droghasználók és a társadalom szemszögéből.
A 7:00 órakor kezdődő műsor 12 percétől hallható az interjú amit Sándor Erzsi újságíró készített velünk.

http://kronika.civilradio.hu/?page_id=1670

Kapcsolat

Telefon: +36-1-413-1380   |   Email: info@artera2007.hu
Megelőző-felvilágosító elterelésre való bejelentkezés:
06-30-995-2152
Címünk: 1074 Budapest, Rottenbiller u. 10. (bejárat a Péterfy utca felől)
Nyitva tartás: hétfő-péntek 10:00 - 16:00


Felhasználási feltételek, adatvédelem

Megszakítás